A pénzről - őszintén


Volt már korábban egy posztom a pénzügyekről, ami gyakorlati szempontból közelítette meg a kérdést: hogyan osszuk be, hogyan spóroljunk, hogyan bánjunk azzal, amit kemény munkával megkerestünk. Az a bejegyzés a tavalyi év 4. legolvasottabb posztja volt (a 73-ból), és ha őszintén belegondolok, nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a téma mindenkit érint. Sokszor gondoltam rá azóta is, hogy ismét kellene írni a pénzről, de kicsit más megközelítésből.

A végső lökést ehhez a blogszülinapos kérdőív adta meg, ott írta ugyanis egy kedves kitöltő, hogy ő szívesen olvasna arról, "mit jelent nekem a pénz". Szerintem ez egy remek kérdésfeltevés volt, kicsit merész, de a téma mindenképp érdekes és izgalmas – a mai posztban tehát erről fogok nektek mesélni, méghozzá őszintén, ahogy a címben is ígértem.


Kezdjük azzal, hogy az embernek csupán egyetlen tulajdonsága az, hogy gazdag-e, vagy szegény. Egyetlen szóval pedig (legyen az akármely szó is a világon) nem lehet jellemezni senkit, hiszen a személyiségünk ennél jóval összetettebb. Az tehát, hogy valakinek mennyi pénze van, számomra önmagában még nem ad teljes képet, jellemrajzot egy emberről. Ezt azért tartottam fontosnak tisztázni, mert sokakban élnek előítéletek, sokan hajlamosak általánosítani és az anyagi helyzetük alapján megítélni embereket, akár pozitív, akár negatív értelemben. Lelkük rajta, tegyenek így, de én nem ilyen vagyok. 

Azt is nagyon fontos leszögeznem, hogy az én életemben a pénz eszköz, és nem cél. Nem azért élünk (mármint a férjem és én), hogy dolgozzunk, és nem azért élünk, hogy minél több pénzt halmozzunk fel, hanem azért dolgozunk, hogy a sok munkával megszerzett pénzen egy kényelmes életet rendezzünk be magunknak. Hogy jól költsük el, amit megkeresünk, hogy általa élvezzük és színesebbé tegyük az életünket.

Ezért van, hogy nem sajnálunk nagy összeget kiadni gyakorlatilag semmire, amit szeretnénk, és amiről úgy érezzük, hogy örömet fog adni, vagy hogy számunkra megéri (legyen az akár egy apró dolog, mint pl. a reggeli kávé, akár nagy tétel, mint mondjuk nyaralás vagy autó).


A pénz tehát "csak" eszköz, de vállalom, hogy számomra fontos kellék az élethez.

Én szerény körülmények közé, szegény családba születtem. Gyerekkoromban folyton arra vágytam, hogy legyenek új ruháim is (ne mások levetett, elhordott gönceiben kelljen járnom, vagy olyanokban, amiket a nagymamám toldozott-foldozott össze), hogy gyakrabban ehessek csokit vagy cukrászsüteményt (ne csak néhány havonta), hogy nekünk is legyen autónk, amivel hétvégén kirándulni járunk, mint az osztálytársaim, hogy én is Pick-szalámis zsömlét vihessek tízóraira (télen is zöldpaprikával!), és ne szalonnás kenyeret.

Ezzel nem sajnáltatni akarom magamat, de ha a pénzhez való viszonyomról írok, nem kerülhetem ki a tényt, hogy szegénységben nőttem fel. Ez az alaphelyzet sokakat lebénít és ezért képtelenek kitörni, nekem viszont lökést adott és tudatosította bennem, hogy biztosan nem így akarok élni, ha felnőtt leszek.

Ez a dac munkált bennem mindig is, sőt, munkál a mai napig, hiszen az ember a hátán cipeli a múltját, és ha engem kérdeztek, szerintem jó is ez így. Én nem akarnám elfelejteni, honnan jöttem, habár az is igaz, hogy igyekszem nem túl sokat gondolni rá. De a múlt olykor szembetámad és kikerülhetetlen: szemrebbenés nélkül megveszek egy többezer eurós táskát, de mai napig nem tudok úgy Pick-szalámit enni, hogy ne jutnának eszembe a régi érzések és helyzetek, amikor erre csak áhítozhattam.


Megismételném magamat: a pénz tehát fontos kelléke az életemnek – mert fontos az, amit nyújt, amit elérhetek általa.

Elsőrorban biztonságot. Hogy nem kell azon aggódnom, hogyan fizetjük ki a számlákat, miből vásárolok be a hónap végén és miből tankolom meg a kocsimat, illetve attól, hogy a bank elviszi-e a fejem fölül a lakást és alólam az autót. Nincsenek filléres gondjaim, sőt, semmilyen anyagi problémám nincsen, és mondhatunk akármit, ez bizony jó.

A pénz továbbá lehetőséget ad egy minőségi és tartalmas életre, arra, hogy beteljesítsem az álmaimat (szerintem ugyanis ez az élet fő értelme, legyen bármi is az álmunk!), hogy a hobbijaimat és a szenvedélyeimet finanszírozzam.
Lehetőséget ad utazásokra, szórakozásra, kulturális és kulináris élményekre, tágas, szép otthonra, biztonságos, kényelmes autóra, betegség esetén magánkórházra, a hétköznapokon magas minőségű élelmiszerekre és kellemes viseletű, csinos ruhákra.

Ha az anyagiakról esik szó, előkerül a mondás, miszerint "a pénz nem boldogít". Megfigyeléseim szerint azonban ezt mindig olyanok mondogatják, akik híján vannak, és magam sem tudom, hogy ők tényleg hisznek-e ebben, vagy csak vigasztalják vele magukat.
Valóban léteznek az életben dolgok, amiket nem lehet pénzért megvenni, mint pl. szeretet, barátság és egészség, de ezek nem járnak automatikusan annak sem, aki szegény. Én azt gondolom, a pénz sok tekintetben könnyűvé, egyszerűvé, gondtalanná, és így boldogabbá teszi az életet, kapukat nyit meg és nehéz helyzetekben is jól jön, hogy nem kell az anyagiak miatt aggódni. Ha viszont üres a pénztárcánk, akkor semmilyen nagy igazság és bölcs mondás nem vásárol be vagy fizeti a számlákat helyettünk.

Lehet tehát, hogy a pénz nem boldogít, de a pénztelenség sem, és ezt a saját bőrömön tapasztaltam.

Összegzésként, "tanulságként" annyit mondanék még, hogy a legfontosabbnak azt tartom, hogy helyén kezeljük az anyagiakat, hogy megtaláljuk a helyes, egészséges egyensúlyt. Hogy ne becsüljük le és ne bagatellizáljuk el a pénz jelentőségét, de ne is értékeljük túl és helyezzük minden elé. A pénz eszköz. Hogy mihez kezdünk vele, hogyan használjuk ki és hogyan hagyjuk hatni az életünkre, az csak rajtunk áll. És őszintén: rajtunk kívül másnak ehhez nincs is az égvilágon semmi köze.

Üdvözlettel:
Piffeny