A hónap kedvencei: május


Nem szoktam panaszkodni itt a blogon, és most sem teszem, de annyit azért megjegyeznék: ez nem az én májusom volt. Nem történt semmi tragédia vagy szerencsétlenség velünk, de valahogy sok kisebb-nagyobb bosszúság, negatív élmény ért, amik beárnyékolták a kellemesebb napokat is. Mostanra szerencsére már túl vagyunk rajtuk és nem is pazarolnám az időt kesergésre, helyette inkább az előttünk álló, (reményeim szerint) szebb idők felé fordulnék.

Hogy a visszatekintést mégis kellemessé tegyem, összeszedtem néhány dolgot, amik az elmúlt hónapban örömet okoztak, és ebben a mai bejegyzésben meg is mutatom őket nektek, hogy ezek a szép dolgok legyenek azok, amik a jövő számára fennmaradnak az idei májusból :-).


A hónap –és ezen poszt– főszereplője kétségkívül az új pénztárcám. 3 éve használtam ugyanazt a darabot: egy monogram canvasból készült példányt a Louis Vuittontól. Tudjátok, mert milliószor elmondtam már, mennyire szeretem ezt az anyagot, ami különösen praktikus az ilyen mindennapi strapának kitett használati tárgyak esetén: a pénztárcámon semmi nyomot nem hagyott az elmúlt 3 év, pont olyan, mint amikor először kivettem a dobozából.  

Viszont mostanra meguntam, és úgy érezten, ez a sötét színt nyárra komor is lenne már, kitaláltam tehát, hogy rózsaszín pénztárcát szeretnék. Rengeteget megnéztem mindenféle márkából, és végül (borítékolható módon.... :-) a LV-nál kötöttem ki. Ugyanazt a modellt vásároltam meg, ami korábban is volt (Zippy), de ezúttal a gyönyörű és szintén nagyon márkajellemző Epi bőrből, amit ugyancsak imádok. 



Eddig csak táskáim voltak Epiből, ami egyébként sokkal kevésbé kényes anyag, mint elsőre gondolná az ember. Az is jó döntés volt, hogy ugyanazt a fazont vettem, mert így kényelmesen, egy az egyben át tudtam pakolni mindent és nem kellett megszokni egy új elosztást. Imádom, hogy a belseje is rózsaszín, és minden alkalommal nagy örömmel veszem elő, plusz: nagyon jól passzol az összes nyári táskámhoz!

Nem, nem: tévedtek :-). Ennél sokkal zsúfoltabb szokott lenni a tárcám, 
csak a fotó kedvéért pakoltam ki, különben semmi nem látszott volna 
ebből a gyönyörű belsőből! 
Hogy mi szokott benne lenni? Forgalmi (néha több is), számlák, blokkok, tisztító- és cipészcetlik, 
kismillió pontgyűjtő- és hűségkártya (általában tök feleslegesen), 
zsebkendő, néha még a telefonomat is beletuszkolom... rémes vagyok. 




Az Estée Lauder Advanced Night Repair szérumjáról (és a szemkörnyékápolóról) többször zengtem már ódákat, ezért volt számomra nagy öröm, amikor május elején kijött a márka két új arc- és sminklemosója, amik szintén ebbe a termékcsaládba tartoznak. Ezek közül egyelőre még csak a tisztító balzsamot lehet kapni Magyarországon (létezik belőle hab is, az talán később érkezik). Amint ennek hírét vettem, rohantam is az üzletbe. 


Ezt a balzsamot arra találták ki, hogy lehozza a legszívósabb, vízálló sminket is, eltávolítsa a bőrön napközben felgyülemlett koszt, port és mindenféle káros anyagot. Az állaga nagyon sűrű (mint a zsír, bár ez talán nem túl szerencsés hasonlat :-), de a bőr melegségével érintkezve viaszossá, olajszerűvé válik és nagyon könnyen oszlik.

Száraz bőrre kell felvinni és finoman, de alaposan bemasszírozni, hogy feloldja a festéket, majd simán langyos vízzel lemosni - ettől a korábbi olajosnak tűnő rétegből lágy, tejszerű formula lesz. Egyébként nagyon könnyű lemosni, és semmi nem marad utána, csak puha, hidratált bőr.

 Felkenve, még a vizezés előtt.

Az illata is iszonyú kellemes, erről a benne levő kamilla és levendula gondoskodik. Fantasztikusan frissnek és tisztának érzem tőle az arcomat, hamar megszerettem.
Lábjegyzet: nemsokára fogok majd írni egy másik (működésében igen hasonló) lemosóról is, amit szintén jelenleg próbálgatok, hamarosan tehát újabb beauty-posztra számíthattok! ;-)


Nagyon szeretem a Zara Home-ot, erről is már sokszor meséltem. Szeretek bemenni, nézelődni, apróságokat vásárolni, szerintem klassz hely. (Infó: nem olyan régóta, de végre már van magyar webshopjuk. Igaz, hogy hol működik, hol nem...., de ha épp igen, akkor lehet neten rendelni, akár az egyik üzletbe kiszállíttatva, ami ingyenes.)

Hétköznap használt tényérjaink cseréje érett már egy ideje. Eléggé rájuk untunk, de valahogy soha nem alakult úgy, hogy újakat vegyünk helyettük. Egyedül vásárolgattam épp, amikor megláttam ezeket a tányérokat a Zara Home-ban, és annyira megtetszettek, hogy minimális gondolkozás után vettem 2 szettet belőlük. Mivel a férjem tetszését is elnyerték, visszamentünk és vettünk még, hogy nagyobb készletünk legyen. A régieket most be is dobozoltam és levittem a pincébe, talán pár év múlva majd újra előkerülnek.


Ezek az újak klassz, strapabíró, de nem túl nehéz darabok, szerintem hétköznapi használatra ideálisak (habár akinek nincs mosogatógépe, annak a barázdák miatt nem igazán ajánlom). Nagyon örülök nekik, azóta sokkal jobb kedvvel terítek! 



És ami még jobb kedvre derít, az az új iPhone tokom!! Sok szót nem is vesztegetnék rá, hiszen ti is látjátok, hogy ez is amolyan nyárias, vidám, rózsaszín szerzemény, passzol a pénztárcámhoz és annyira mosolygok minden alkalommal, mikor kézbe veszem a telefont! Ezt is a Casetify-ról rendeltem, csakúgy, mint az előzőleg használt hátlapot, amit szintén nagyon szerettem - talán majd őszre visszarakom azt.


Casetify-on egyébként hatalmas választék van fánkos -meg mindenféle más- hátlapokból, ha valakit esetleg érdekelne. Én alig tudtam választani!


A poszt végére két apróság maradt még, amiket a DM-ben lőttem.
Imádom a csíkos, papír szívószálakat, amik sok koktélos fotómon felbukkantak már. Hatalmas készletem van belőlük itthon mindenféle színekben, irtóra feldobnak egy italt, legyen az koktél, limonádé, jegeskávé, vagy akár egy sima kóla vagy citrusos ásványvíz. Én mindig az Etsy-ről rendelek (nagy a választék és olcsó). Most is érkezett egy adag, de igazából nem is azt mutatnám most meg nektek, hanem ez a másik csomagot, amire a DM-ben bukkantam rá.


Már több üzletükben is néztem, és mindenhol ugyanez vegyes a szín-és mintakombináció van, de szerintem ez nagyon klassz kis összeállítás. A 24 db-os csomag 500 Ft, feltétlenül ajánlom, hogy nézzétek meg, ha eddig kimaradt volna. Remélem, ez most már az állandó kínálat része lesz! Egyébként a Butlers is árul papír szívószálakat (1.000 Ft / 50 db), de sajnos eléggé kiszámíthatatlan, melyik üzletben milyen színek vannak éppen.


És megmutatnék még egy másik, szintén DM-es szerzeményt: ezeket a nagyon csinos gyufákat, amiket egy régi, kedves olvasóm, Boró ajánlott figyelmembe. Ez a félhosszú fajta, emiatt sajnos nem férnek bele a cuki kengurus tartómba, de a doboz nagyon dekoratív, szóval simán elöl lehet hagyni. 300 Ft körül van, nem tudom, ezzel drágának számít-e a gyufák között, de az biztos, hogy a hozzám hasonló illatgyertya-gyújtogatóknál feltétlenül ott a helye! :-)



A poszt végén nincs más hátra, mint hogy csodás júniust kívánjak mindenkinek. Aki nyaralni megy, annak jó időt, kellemes kikapcsolódást és sok klassz élményt, aki viszont dolgozik, annak kitartást és hűvös irodát kívánok! Remélem, a szabi senkinél nem marad el idén, mi július végére tervezzük - már nagyon ránk fér...

Üdvözlettel:
Piffeny