30 dolog, aminek minden nap örülhetek


Az igazán boldog emberek, akiket ismerek (és magamat is ide sorolom: a boldog emberek közé), mindenféle szempontból nagyon különbözőek – egy közös azonban azért mégis van bennük: kivétel nélkül mind észreveszik a szépet és a jót a hétköznapokban. Nem számít, mennyire nehéz vagy komplikált egyébként az életük, de a gondok mellett meglátják és értékelik az élet apró örömeit is, tudnak neki örülni, sőt: hálásak érte.

Az a helyzet, hogy szerintem az embernek nem árt időnként újraértékelnie az életét. Végiggondolnia, mi mindene is van valójában, aminek örülhet, amiért hálás lehet, újra és újra felfedeznie azokat a dolgokat, amik miatt szerencsésnek érezheti magát. Én magam is sokszor csodálkozom rá a saját életem bőségére – és most nem a luxusholmikról beszélek (bár kétségkívül a bőség részei), sokkal inkább az egyszerű, hétköznapi dolgokról. Azokról, amiket hajlamos vagyok természetesnek, magától értetődőnek venni egyszerűen azért, mert mindig jelen vannak az életemben.

Nagyon szeretek listákat írni az ilyesmikről, és ha elővesz a rosszkedv vagy a lehangoltság, akkor én meg előveszem és átolvasom ezeket a listákat, és a kedvem máris jobb lesz. A mai posztban ezekről a listákról szedtem össze 30 tételt, amiket –leegyszerűsítve– a hétköznapok luxusának is nevezhetnék. Kicsit más megközelítése ez a témának, mint legutóbb, de szerintem ugyanolyan jó – ha nem még jobb. Minden, amit felsorolok, szerintem csodás az életben, és én nagyon hálás vagyok, hogy nekem mindez megadatik!


01  |  Egy titkos hely a lakásban, ahol mindig van csoki. 

02  |  Egy melltartó, ami tökéletesen áll és kényelmes. 

03  |  Alba.

04  |  A kedvenc filmem DVD-n, amit már annyiszor láttam, hogy szó szerint tudom idézni. 

05  |  Egy minőségi, szuper éles, kézreálló konyhai kés (én a WMF-et szeretem).

06  |  Egy kávésbögre, amit csak én használok (pl. lásd a fenti képen).

07  |  Egy barát, akit bármikor felhívhatok. És aki engem is bármikor felhívhat. 

08  |  A kedvenc könyveim keményfedeles kiadása. 

09  |  Egyforma vállfák a gardróbban.

10  |  10-ig aludni hétköznap. 

11  |  Egy puha pléd, amibe beleburkolózhatok, ha beteg vagy fáradt vagyok. 

12  |  Egy szett egyszerű, hosszúszárú, talpas borospohár. Bármit lehet belőle inni, és bármit különlegessé varázsol.

13  |  Egy doboz fagyi a mélyhűtőben. Jelenlegi kedvencem: kávés Häagen-Dazs.

14  |  A TV távirányítója. Belegondoltatok már, mekkora kényelem ez? :-)

15  |  Mosó- és mosogatógép. Sokszor jut eszembe szegény nagymamám, akinek élete első 60 évében még vezetékes víz sem volt az otthonában, és kézzel, teknőben mosott.

16  |  Egy kis én-idő magamra, csak magamra. 

17  |  Pezsgő kedd este. 

18  |  Hazaérni egy hosszú nap végén. Bezárni magam mögött a bejárati ajtót, lerúgni a cipőmet, lemosni a sminkemet és elhelyezkedni egy fotelban abban a tudatban, hogy ma már nem kell mennem sehova...

19  |  Napi használatú kontaktlencse. Amit reggel frissen kibontva teszek be, és ez nem csak nagyon kényelmes viselet, de a tisztítással, tárolással sem kell vesződnöm, mert este csak kiveszem és eldobom.

20  |  Egy capuccino zsíros tejből, a vastag (vastag!) hab tetején fahéjas nádcukor-szórattal. 

21  |  Tornacipőt és farmert viselni egy olyan nap után, amit magassarkúban és ceruzaszoknyában voltam kénytelen végigszenvedni. 

22  |  Megtakarítás. Nem az összeg számít, hanem a biztonság tudata, hogy gáz esetén van mihez nyúlni.

23  |  Kasmír ágyzokni - nyáron is békahideg lábaimra. 

24  |  Frissen mosott, tiszta, üde arcbőr.

25  |  Megsütni a kedvenc csokis-mandulás kekszemet

26  |  Egyszerre öt rész a kedvenc sorozatomból.

27  |  Egy önbizalom-növelő, szuperszexi rúzs – a legjobb, ha valamely luxusmárka terméke, amitől minden használatkor különlegesnek érzem a pillanatot.

28  |  Frissen mosott és a napon megszáradt ágynemű.

29  |  Ülni egy belvárosi kávézóban és nézni az embereket.

30  |  Merész, nagy álmokat dédelgetni. Legalább egyet...



Szeretem a pozitív hangvételű posztokat (talán észrevettétek már), és az elmúlt 2 évben úgy tapasztaltam, hogy ti is lelkesen olvassátok. Számomra a pozitivizmus nem azt jelenti, hogy ál-bölcselkedő Coelho-idézeteket posztolok a Facebookra, hanem mindennapi, praktikus dolgokat és életszemléletet, ezért ennek megfelelően igyekszem gyakorlati tippeket átadni arról, hogyan építem be a mindennapjaimba a pozitivizmust.

Remélem, ezúttal is sikerült valami kellemeset közvetítenem, és esetleg ti is kedvet kaptatok a saját listátok megírásához, hiszen ha tudjuk szeretni és értékelni mindazt, amink van, ami megszínesíti,  széppé teszi és megkönnyíti az életünket, akkor sosem lesz keserű és boldogtalan az életünk. 

Üdvözlettel:
Piffeny