Remélem, tudod... – kiegészítés

A múltkori, Remélem, tudod... c. poszttal kapcsolatban szeretnék néhány kiegészítő gondolatot leírni, mert sajnos úgy érzékelem, a poszt üzenete talán egy kicsit félrement.

A bejegyzés fantasztikus oldalletöltési számokat produkált, az első 24 órában hozta azt, amit más "átlagos" posztok egész pályafutásuk alatt (ezúton köszönöm a FB és Twitter-megosztásokat!). Soha nem kaptam még ennyi e-mailt sem egy konkrét bejegyzéssel kapcsolatban, mint most, gyakorlatilag egész hétvégén ömlöttek a levelek. Írtak régi, "ismerős" olvasók csakúgy, mint kedves újak, és mind aggódva tudakolták, ért-e valamilyen negatív élmény, sértés, bántás, ami a poszt hátterében áll. Bár mindenkinek válaszoltam (vagy fogok), azért nyilvánosan is szeretném nekik megköszönni a kedves szavakat, amik ezt a mai soron kívüli, mini-bejegyzést ihlették.


Az a helyzet, hogy engem sokszor ér kritika, támadás, bőven vannak körülöttem beszólogatók és fanyalgók, és ez a magyar ember alapvetően irigy természetét ismerve nem is meglepő (mély respect persze a kivételnek!). Ez már a blog előtti időkben is így volt, úgyhogy hozzászoktam és igazából nem foglalkozom velük, leperegnek rólam (ha nem így lenne, a blogot sem kezdtem volna). Azt tartom, hogy minden megnyilvánulás valójában azt az embert minősíti, aki mondja, és nem azt, akiről a megjegyzés / kritika szól.

De a múltkori posztot nem ezek az "élmények" ihlették, sokkal inkább arra szerettem volna rávilágítani vele, hogy a blogger is ember. És az, amit bemutat az életéből, az nem a valóság – pontosabban fogalmazva: nem a teljes valóság. Semmilyen közösségi média nem mutatja meg nekünk a teljes képet egy ember életéről. SOHA.

A bejegyzéssel arra akartam biztatni minden olvasót, hogy ne felületes ismeretek, közösségi oldalakra, blogokra kitett posztok alapján ítélje meg mások életét, és főleg: ne azok fényében értékelje a sajátját. A csillogó-villogó Instagram feedeket, Facebook-profilokat, meg a gyönyörű blogokat, blogfotókat, utazási élményeket, vásárlásokat, drága outfiteket, stb., látva az ember hajlamos néha úgy érezni: mindenkinek jobb / szebb / élménydúsabb / boldogabb / sikeresebb az élete az enyémnél! Elárulom, hogy néha még én is beleesek ebbe a csapdába, pedig tudom, sokan meg épp engem irigyelnek amiatt, amit látnak az életemből.

És ez hiba. Ezt nem szabad, mert mindenki életének vannak rossz, kellemetlen, sötét (vagy kevésbé fényes) oldalai, amiket nyilván nem tesz ki semmilyen közösségi oldalra, de attól még léteznek, ott vannak, és ezt is látni-tudni kell a glossy dolgok mögött.

Afféle biztatásnak szántam tehát azt a posztot, ami pozitív irányba tereli a gondolataitokat és arra buzdít, hogy az életetek boldogságát és sikerességét kizárólag a saját céljaitokhoz, vágyaitokhoz és lehetőségeitekhez mérjétek.

Üdvözlettel:
Piffeny