Mogyorós fagyitorta


Barátaink, akikkel rendszeresen összejárunk nagy házi lakomákra, nemrégiben ismét meghívtak minket. A kertjükben eszméletlen finom paradicsom terem, és évek óta hagyomány köztünk, hogy ilyenkor főznek nekünk belőle egy jó "olaszosat". Desszertnek általában valami könnyűre esik a választás - ezúttal ezt a fagyitortát tálalták. 

Hallottam már hírét ennek a csodának, barátnőm ugyanis pár hete újságolta, hogy egy netes receptből kiindulva kísérletezte ki, és "olyan isteni lett, hogy kifekszel tőle". Nem voltak kétségeim, mert Évi nagyon jó háziasszony, úgyhogy izgatottan vártam a desszertet. Amikor kihozta, még semmi különös, mondjuk volt rajta mini-tűzijáték is a férjemnek, aki szülinapját ünnepelte akkoriban :-), amúgy meg jégkrém lapos tortaformában, szóval lássuk közelebbről. 

Megkósoltam, és tényleg kifeküdtem tőle. Valami eszméletlen jó volt. Ferge  -most figyelj!-  teges! :-) Selymes, krémes, hűs, mogyorós - de igazából meg nincsenek rá szavak. És most elmondom, kinek NEM való. Nem való annak, aki mogyoróallergiás, mert ebben bizony a mogyi több fronton is támad. Nem való annak, aki kalóriákat számol, mert egy szeletben szerintem van vagy ezer. És nem való annak sem, aki fogyni akar, mert egy szeletnél viszont garantáltan nem állsz meg. 

Habár a nyár lassan a végéhez ér, a következő napok még kimondottan melegnek ígérkeznek. Ennek fényében remélem, még nem késtem el nagyon ezzel a recepttel, de nem akartam a jövő szezonig várni azzal, hogy megosszam veletek. Szerintem készítsétek el a hétvégén és úgy talán könnyebb lesz beletörődni abba, hogy pár nap múlva érkezik sokak nagy mumusa: a szeptember elseje...




HOZZÁVALÓK:

• 5 dl habtejszín (jól behűtve)
• 8 dkg jó minőségű étcsoki (én itt max. 60%-os kakaótartalmút javasolok, ha ennél "töményebbet" használunk, az nagyon elviszi a fagyinkat a csokiíz felé)
• 20 dkg Nutella (de nem fogok megsértődni, ha 25-öt tesztek bele :-)
• 175 gr cukrozott sűrített tej (jól behűtve)
• 3 nagy marék sótlan mogyoró (a kedvencem a török, de földi is jó)


ÍGY KÉSZÜL: 

Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a mogyorót, és mikor kihűlt, durvára törjük (aprítóban a legkényelmesebb). A törökmogyoró héját úgy távolítom el, hogy a serpenyős pirítás után még azon forrón egy száraz konyharuhával jó erősen egymáshoz dörzsölgetem a szemeket. Ez lehozza a 80%-ot. A héj többi 20%-a maradhat, úgyis abban van a vitamin :-D.



Ez a dörzsölgetés utálatos egy művelet, ezért ha kapunk, válasszunk gyárilag blansírozott változatot, és akkor ezt a lépést megúszhatjuk (én most nem kaptam, csak héjasat).

Ezután gőz fölött felolvasztjuk a csokit, majd félretesszük és kevergetve lehűtjük. 

Ha már hideg (vagy legalább langyos), egy spatulával hozzákeverjük a Nutellát (FONTOS, hogy még NEM az elektromos habverővel! Csak lazán, 2-3 mozdulattal forgassuk össze), végül beleöntjük a hideg sűrített tejet és a hideg tejszínt.



Az egészet kemény habbá verjük (kb. 7-8 perc kell neki attól függően, milyen erős a gépünk). Időnként egy fakanállal/spatulával be kell segítenünk, hogy felszedjük a tál aljára tapadt csokis Nutellát.



A végén óvatosan beleforgatjuk a mogyoródarabokat és az egészet egy kifolpackozott tortaformába öntjük (őzgerinc is tökéletes). A képen látható példány egyébként egy 26 cm-es formában készült. Mehet a fagyasztóba!

Nagyjából 4-5 óra alatt fagy készre. Tálalás előtt még megszórjuk egy kis mogyoróval -részben azért, mert finom :-), részben pedig azért, mert ezzel eltüntethetjük a folpack gyűrődésnyomait a torta felületéről.



Talán nem a legdekoratívabb desszert a világon, de az a jó, hogy ez nem is számít, mert cserébe nagyon finom!
Ami még eszembe jutott: ugyan nem próbáltam ki, de valószínűleg úgy is működik, ha egy műanyag dobozban fagyaszjuk le és fagyiskanállal adagolva gombóc formában tálaljuk. Szerintem nem rontja el egy kis bogyós gyümölcs sem, ha épp van kéznél, bár elhivatott Nutella-rajongók, mint én, tuti nem variálnak vele... :-)

Sok sikert és jó étvágyat:
Piffeny