Interaktiváltam magam

A mai posztban új kedvenceimet szeretném nektek megmutatni: interaktív könyvekről és kifestőkről (és a végén még egy apróságról :-)) lesz szó. Ezekkel a "foglalkoztató" füzetekkel való pepecselés az elmúlt hetekben eléggé beszippantott, mondhatni: hobbimmá vált, és nagyon örültem, hogy felfedeztem őket, mert ez a fajta csendes, magányos időtöltés pont nekem való.



Az interaktív, azon belül is a listaírós könyvek Dóri egyik bejegyzése alatt a kommentekben kerültek szóba. Elismerem, én addig nem nagyon voltam képben ezekkel, de azonnal megtetszettek.  Az ugyanis, hogy szeretem a listákat, nem titok. Kényszeres listaíró vagyok, mindent pontokba kell szednem, csak akkor van rend :-).

Hosszas válogatás, nézelődés után két ilyen listázós könyvet rendeltem, az egyik a Listography, melyben az életünk, személyiségünk különböző területeit kell végiggondolnunk, a másik a  My Future Listography, melyben a jövőre vonatkozó terveinket szedhetjük pontokba. 




Nagyon tetszik nekem, hogy a két könyv egyforma: ugyanaz (az egyébként kiváló!) papírminőség, ugyanazok készítették hozzá a rajzokat, és az elrendezésük is megegyezik. Minden listára két oldalnyi hely van:
a jobb oldalon szerepel a feladat,
a bal oldalon pedig egy hozzá kapcsolódó vicces, kedves grafika látható. 

Csináltam pár képet a kedvenceimről:








Az interaktív kövyek között hívnám még fel a figyelmet az öt éves naplóra, amiről korábban már meséltem nektek, és amit azóta is rendületlenül csinálok. Ezt továbbra is ajánlom mindenki figyelmébe.


A felnőtt kifestőket egy kedves olvasóm, Zsófi említette meg nemrég, és ez is annyira megtetszett, hogy két nap múlva már a kezemben is volt a választott példány: Japán minták (a Libriben vettem). A formátum nagy (A4), a lapok vastagok, az egész könyv kellemes, jól kezelhető.



Íme az első két "alkotásom" :-)
(ne aggódjatok, nem fogok többet bemutatni, ezeket is csak kedvcsinálónak szánom)




Rendeltem még egy másik színezőt is, ez a  The Mindfulness Colouring Book, ami sajnos csalódás volt. Eleve kisebb formátum, ami még önmagában nem lenne baj, de nagyon erős a ragasztása, és kb. ennyire lehet szétnyitni, mint itt az alábbi képen mutatom:




Lehet, hogy szét kellene szednem??? Ha nagyon kifeszítem, akkor úgyis szétesik. Ami viszont pozitívum, hogy a lapok itt is jó vastagok, és a formák, ábrák is szuperek (talán még jobb, mint a japán mintás).

Az elején azt hittem, az lesz a legnehezebb mutatvány, hogy a vonalon belül maradjak, de hamar rájöttem, hogy ennél sokkal nehezebb a megfelelő színek kiválasztása. Volt olyan minta, amit azért hagytam félbe, mert egyszerűen rossz színekkel álltam neki, és nem lett esztétikus az összhatás.

Apropó, színek. Én egy 48 darabos Faber-Castell ceruzakészletet vettem kezdésnek (ezt a típust). Sajnos csak részben vagyok vele megelégedve, ugyanis mintha nem lennének egyformák: némelyik ceruza sokkal keményebb a többinél, ezekkel nehezebb nagy felületeket színezni. Ráadásul a fogásuk sem túl kényelmes, mivel túl vékonyak (az első estére szabályosan be is görcsölt a kezem, hát igen, ritkán és keveset írok kézzel). A színek viszont szépek, változatosak.




Mindkét típusú könyv iszonyú jól kikapcsol. Közben kávézok, teázgatok, elmélkedek, olykor zenét is hallgatok. Egy csomó mindent végig tudok gondolni, szállnak a gondolataim, és néha engem is meglep, milyen témáknál időzök el ilyenkor.
A listásnál már jobban igénybe kell venni az agyamat, gondolkozom, emlékeket idézek, úgyhogy akkor csend van, és ezt a csendet legfeljebb csak egy dolog töri meg…



…a csokipapír zörgése. OK, tudom, a csoki nem kapcsolódik szorosan a poszt témájához (bár ha úgy vesszük, a csoki mindenhez kapcsolódik :-), de egyszerűen muszáj elmesélnem nektek, mert ez volt a hónap (ha nem az év!) felfedezése számomra.
Már nagyon régóta a számban van egy csoki íze a gyerekkoromból ('80-s évek). Ez egy táblás tejcsoki volt (ez fontos, hogy tej!), ami folyós, sárgabarack ízű krémmel volt töltve. Nem ettem túl sokszor (én inkább Szamba és Sport szelet párti voltam), de valamiért az utóbbi években egyre többször jutott eszembe. Még arra sem emlékeztem, mi volt a neve, végül hosszas keresgélés után (azt hiszem) megtaláltam: "hírös" barackos! Emlékszik rá esetleg közületek valaki? :-)

Na de a lényeg, hogy a Müllerben akadtam rá a töltött Lindtekre, amik közül a fenti fotómon a barackos látható. Gondoltam, nem lehet rossz, vettem még ebből a típusból epreset, meg kávésat is... Túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki, az meg se fordult a fejemben, hogy beleharapva és elszopogatva majdnem ugyanazt az ízélményt adja, mint ami az emlékeimben élt. Olyan hihetetlen élmény volt, hogy ugrálni kezdtem örömömben.

Ne tudjátok meg, hány tábla fogyott már el azóta, szegény férjem kétségbeesetten nézi, hogy hármasával hozom őket haza :-) Azért remélem, hamarosan rá fogok unni, mert így hipp-hopp 120 kiló leszek.

Nektek mi volt a kedvencetek édességetek gyerekkorotokban? Zizi cukor? Golyórágó? Téli fagyi? Gumicumi? Africana nugát? Robbanós cukor? Mese sajt? Mazsolás krémtúró? Meséljetek!! :-)

No és persze az is érdekel, ti kifestőztök-e, és ha igen, melyik könyvekkel, és főleg: milyen ceruzákkal??

Üdvözlettel:
Piffeny