Good morning!

Néhány hete, miközben lustán ébredeztem az ágyban, azon gondolkoztam, mennyire megváltoztak a reggeleim az elmúlt években. 20 évesen bármilyen korán volt is, simán kipattantam az ágyból, összekaptam magam és loholtam az egyetemre vagy munkába. A reggel egy olyan napszak volt, amit meg kellett úszni, túl kellett rajta lenni és kész.

Mára lelassultam, több idő kell. Kialakultak a szokásaim, és bár furán hangozhat, a reggel lett számomra az az én-idő, amire mindenkinek szüksége van. Szeretem a reggeleket, de ez nyilván azzal is összefügg, hogy az egész életemet, életvitelemet is jobban szeretem (így az előttem álló napokat is), és elégedettebb vagyok vele, mint korábban bármikor.

Nos, ez a töprengés adta az ötletet, hogy egészen személyes vizekre evezve ma elmeséljem nektek, hogyan telik egy átlagos reggelem. Én nagyon szeretem "kilesni" mások szokásait, és mivel mindenki magából indul ki, gondoltam, hátha titeket is érdekel...



Általában magamtól, óra nélkül ébredek. Ahhoz, hogy megfelelően (és elviselhetően) működjek, bő 9 óra alvásra van szükségem - ez általában össze is jön. Felkelés után az első természetesen Alba, aki már türelmetlenül vár rám a fotelban ücsörögve. Lerójuk a kötelező köröket, úgymint földön hempergés, két lábra állás, ölbe véve bucizás, majd produkció a kaparó oszlopnál és az ezért járó jutalomfalat begyűjtése :-) Akinek van macskája, szerintem tudja, miről beszélek, nekik is megvannak a saját szokásaik, amikhez ragaszkodnak.

Ez egyben megadja az alaphangulatot a naphoz is. Ilyen 5 perc után lehetetlen nem mosolyogni :-)



A következő lépés a fejem rendbetétele: a hajam alapos átkefélése, fogmosás, majd arcmosás jéghideg vízzel (ezt nagyon szeretem, tinikorom óta alkalmazom, jól felébreszt!), tonizálás, végül jöhet a hidratáló krém!



Mivel én nem szeretek pizsamában ráülni a kanapéra, ezért rögtön fel is öltözöm. Függetlenül attól, hogy a napot itthon töltöm-e, vagy elmegyek, felkelés után mindenképp kényelmes ruhába bújok. Számomra fontos, hogy kulturáltan nézzek ki akkor is, ha egész nap ki sem teszem a lábam a lakásból, ezért az otthoni ruha nálam sosem foltos, kinyúlt, leharcolt valami, sosem az "utcára már nem jó"-kategória. Én külön vásárolok itthoni ruhát is, és ha tönkremegy, leeszem, kiszakad, kifakul, akkor ugyanúgy leselejtezem, mint ahogy egy "normál" ruhával tenném.



Az aznapi hangulatomhoz illő csésze kiválasztása :-) és a kávém elkészítése az egyik kedvenc mozzanatom a reggelben: a frissen főzött kávé illata (amellett, hogy szerintem az egyik legjobb illat a világon) még jobban felébreszt, működésbe hozza az agyam, elengedhetetlen a napindításhoz. A jó erős eszpresszóhoz én kb. 2-2,5 dl forró tejet öntök, nekem ez a tökéletes reggeli ital.

Ezek a kedvenc bögréim. A szekrény hátuljában, elérhetetlen felső polcokon kb. még kétszer ennyi, sosem használt darab van. A férjem néha megkérdezni, miért nem dobjuk ki őket. Erre nem tudok neki mit felelni :-)




A kávéval a kezemben elhelyezem magam a kanapén, és a telefonomat és laptopomat az ölembe véve megnézem, mi történt éjjel az Instagramon, milyen kommentek jöttek a blogra, milyen (privát) emaileket kaptam, mit írtak a barátaim Viberen vagy WhatsApp-on, amíg aludtam, illetve (és főleg!) ekkor nézem meg a kedvenc blogjaimat és olvasom el az új posztokat is.

A legjobb egyébként, ha ilyenkor mindenki békén hagy (ezt a férjem is tudja :-), ez a 60 perc csak az enyém. Csend van és nyugalom, és ha az idő olyan, a teraszra is kiülök közben.




Ha mindez megvan, kinyújtózom, és mivel ekkorra már kezdek megéhezni, valami reggeli után nézek. Ebben segítségemre vannak -többek között- korábbi posztjaim, amiket a témában írtam - esetleg ajánlom őket újra figyelmetekbe.



A reggeli elkészítésével párhuzamosan már áttérek a munka világába. Megnézem az emaileket, a naptáramat, végiggondolom, mi vár rám aznap, mik a teendők, hova kell esetleg mennem. Ennek megfelelően megtervezem a napi időbeosztást, továbbá ha kell (és miért ne kellene? :-), listát írok az elintézendőkről... de ez már egy másik poszt témája lehetne (és lehet, hogy lesz is! ;-).


A napjaim változatosak és sokfélék, ráadásul sokszor spontán alakulnak, de a reggeleim rutinszerűen egyformák - eltekintve persze azon esetektől, mikor ágyba kapom a kávét, valahogy úgy, mint pl. két hete:


...és a férjem azzal az ötlettel áll elő, hogy vegyük ki szabinak a napot és menjünk be a városba csavarogni, ebédelni vagy vásárolni. Ez azért nem gyakori persze, de igazán fel tud villanyozni. Az ilyen spontán örömreggelek és örömnapok mindig nagyon jól telnek és feltöltenek a többi szürke hétköznapra.
Tudom, hogy a spontán szabit nem mindenki engedheti meg magának, de nagyon tudom ajánlani, hogy néha vegyünk ki egy-egy hétköznapot és töltsük magunkkal vagy a párunkkal, csináljunk olyan dolgokat, amit hétköznap egyébként soha (mozi, ágybanreggeli, ráérős ebédfőzés, stb).


Nektek vannak kialakult szokásaitok, olyan "rituálék", amikhez minden reggel ragaszkodtok? Mi az, ami számotokra elengedhetetlen egy kellemes napkezdethez, ami felpörget, erőt és lökést ad?

Üdvözlettel:
Piffeny