Marhaba, Dubai!


Hazaértünk.

Minden szempontból nehezen ment a visszaállás, ráadásul az (amúgy kevésnek tűnő) három órás időeltolódás is megviselt, de miközben a kint készített 976 képet néztem és válogattam át, végig azt éreztem, ez az egy hét őrületesen jó volt. Minden percét élveztük. Nem most először mentünk télből a nyárba, korábban jártunk már Mauritiuson és a Seychelles-szigeteken is, mégis ez a dubaji út volt az, amiről azt éreztem (ott is és utólag is), hogy igazán feltöltött. Talán azért is, mert előtte felváltva voltunk betegek mindketten, és nagy szükségünk volt rá.

Dubaj érdekes. Dubaj csodás. Dubaj megfogott. Dubajba biztosan visszamegyünk még. Férjem már járt ott 10 évvel ezelőtt, és ő már akkor elhatározta, hogy visszatér még. És most már én is értem, hogy miért.




Már az út alatt összeállt a fejemben, hogy 3 bejegyzést fogok írni erről a vakációról (úgy látszik, szeretem a trilógiákat :-). Ez az első egy informatívabb poszt lesz személyes benyomásokkal, érdekességekkel, afféle "hangulatkeltés". A következőben összefoglalom majd, merre jártunk és mit láttunk, a harmadikban pedig (hiszen nem tagadhatom meg önmagam :-) arról fogok beszámolni, mi mindent vásároltam ebben a shopping-paradicsomban. 

Csapjunk is bele tehát, Piffeny milyennek látta Dubajt, a világ legnagyobb mesterséges oázisát a sivatag közepén.


A város egyik legjellemzőbb tulajdonsága, ami rögtön szembetűnik, és ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a pénz. Az a pénz, ami az ottani őrült tempójú, szédületes fejlődéshez kell. Dubaj 50-60 éve még egy kis beduin falu volt (pl. 1950-ig egyáltalán nem volt villamos energia), de aztán 1966-ban olajat találtak, és onnantól nem volt megállás.
Valamikor az 1990-es évek elején az akkori vezetés (azaz Zayed bin Sultan Al Nahyan sejk) igen bölcs stratégiai döntést hozott: az olajból származó bevételből Dubajt a világ első számú turistacélpontjává kell tenni, és ennek érdekében nem szabad sajnálni a pénzt infrastrukturális fejlesztésekre és ingatlanberuházásokra. Neki köszönhetően mára a város tele van felhőkarcolókkal, és elképzelhetetlen a modernitás. Mindenfelé építkezések, nagy részük presztízsberuházás, mert itt mindennek "leg"-nek kell lennie: legnagyobbnak, legmagasabbnak, leggyorsabbnak, leghosszabbnak...




Amire a sejk rábólint, az egy pillanat alatt fel- vagy megépül. A lakónegyedek kivételével mindenhova 4-5-6 sávos autópályák vezetnek (amik nagy része 10 éve még nem volt ott), a várost átszelő 75 km hosszú metrót (ez 2 vonal, amin teljesen automatizált, vezető nélküli szerelvények járnak, külön női, férfi, és VIP kocsikkal, ingyen WiFi-vel) 5 év alatt építették fel. 75 km és ÖT év, figyeltek? Így megy ez, ha van pénz.

 metrómegálló


 légkondis buszmegálló

A helyiek (és az ott élő gazdag külföldiek) életszínvonala elképzelhetetlenül magas. Már Magyarország és Nyugat-Európa között is éppen elég nagy szakadék tátong, ezt tudjuk. De legalább még egyszer ekkora a szakadék Nyugat-Európa és Dubaj között. Ennek első szembetűnő jele az, hogy a város útjai tele vannak vagyont érő kocsikkal.
Erről ugyan nem írok itt a blogon, de férjemmel mindketten rajongunk a luxusautókért, főleg a terepjárókért, és itt aztán legeltethettük a szemünket. A legtöbb SUV hatalmas, amerikai terepre kitalált dög, igazi vadállat, mint pl. Cadillac Escalade, Nissan Patrol és Chevrolet Suburban. Ezek mellett az itthon nagynak számító modellek (Porsche Cayenne vagy Audi Q7 például) nevetségesen eltörpülnek, a sportkocsik között pedig egy Ferrari vagy Lamborghini nemhogy nem tűnik ki, de majdnemhogy tömegautónak számít. Csak Bentley-ből 20-at számoltam meg az első órában (!), aztán feladtam.


 korallpiros Hummer - only in Dubai...



A bevásárlóközpontokban tolonganak a helyiek és a turisták is, és olyan őrült módon költekeznek, mintha holnap véget érne a világ. Itt minden megszerezhető - és van is rá kereslet.

Azonban ez eddig még csak szimplán egy nagyon gazdag város. Viszont emellett ott van egy másik oldal, és Dubajt számomra ez tette nagyon különlegessé: a modernitás mellett élénken élő ezeréves vallási tradíciók, amik a mindennapi élet szerves részei. A helyi férfiak és nők hagyományos öltözetben járnak (dishdasha és abaya), igaz, sok nőnek az arca már nincs eltakarva, sőt, láttunk néhány helyi párt kézenfogva sétálni, illetve lefátyolozott hölgyeket egyedül autót vezetni. Dubaj felvilágosult emírség, ezért ezeken a dolgokon itt már senki nem botránkozik meg.


A furcsa kettősséghez tartoznak még a felhőkarcolók árnyékában, szó szerint a mögöttük levő utcákban megmaradt viskók, illetve a mecsetek, és az, ahogy a luxusautók tülkölése összevegyül a müezzin imára hívó hangjával. Egyik este egy lakónegyedben sétáltunk, és mikor megszólalt a müezzin, az emberek egymást taposva szó szerint futottak a mecset felé. Mindezt napi öt alkalommal, ahogy a vallás előírja. Imaszoba is van természetesen mindenhol, illetve azt is mindenhol jelölik, hogy merre van Mekka.

Alzarooni mecset - nem híres, de szép



Dubaj lakossága kb. 2,2 millió fő, de 80 százalékuk bevándorló, így ez a város egy igazi olvasztótégely. Én mindig igyekeztem pár mondat erejéig szóba elegyedni a pincérekkel, eladókkal, benzinkutasokkal (akik egyébként mind nagyon kedvesek, nyitottak voltak és sokszor maguktól kezdeményeztek beszélgetést), mert arra voltam kíváncsi, ki honnan jött. Ázsia és Afrika a két fő "küldő" kontinens, ezt mondjuk ránézésre is meg lehet állapítani, és nagyjából az összes országot felsorolhatnám. A legérdekesebbnek talán Nepált és Nigert tartom, még sosem találkoztam és csevegtem onnan származó emberekkel.

 Emirates Towers


Burj Khalifa - a világ legmagasabb épülete

Nem csoda egyébként, hogy ennyien választják Dubajt otthonuknak, és költöznek oda egy jobb élet reményében. A turizmus és a kereskedelem dübörög, a foglalkoztatottság 98%-os (ezzel Dubaj megint első a világon), az élet- és munkakörülmények pedig elképesztőek: a béreket nem terheli se személyi-, se jövedelemadó, sem a cégeket társasági adó. Közbiztonság szempontjából ez a világ egyik legbiztonságosabb városa, ami köszönhető az igen szigorú törvényeknek, illetve annak is, hogy a helyiek nem szorulnak rá, a vendégmunkások pedig nem kockáztatják megélhetésüket egy táskalopás vagy autófeltörés miatt.

Itt dolgozni is jó, de helyinek lenni még jobb. Hogy miért? Mert nekik soha, de soha nem kell nélkülözniük és a megélhetésük miatt aggódniuk. 23 évesen minden dubaji állampolgár kap az államtól egy darab földet, rajta egy házzal, továbbá "támogatásként" élete végéig havi 3000 amerikai dollárnak megfelelő dirhamot, ami az ottani (kb. európai) árakkal bőven elég egy kellemes élethez. Emellett nekik ingyen van az oktatás, a betegellátás, de még a víz, villany, telefon is (fűtésre meg ugye nem kell költeniük :-). Jóformán csak autót kell venniük, de azt fenntartani szintén nem nehéz a 110 forintos helyi benzinárakkal...

 óriás sörnyitó :-)

Ezek után érthető, hogy nincs politikai vagy szociális elégedetlenség, Dubaj vezetője, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk pedig igen nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. Valóságos kultusza van, úgy éltetik, mint Európában egy popsztárt, arcképe a városban is (felhőkarcolókon, óriásplakátokon, de még kis családi házak kapuján is), és a városon kívül is rengeteg helyen, pl. az autópálya mellett látható.



 plüss sejk (és sejkné) egy játékboltban

Engem teljesen elvarázsolt ez a város, sőt, a kultúra és az arab nyelv is.  Remélem, tudtam nektek is érdekes infókkal szolgálni; most következzen pár hangulatkép, és néhány nap múlva egy újabb poszt, afféle útinapló a leglenyűgözőbb helyekkel, amiket láttunk.

Üdvözlettel:
Piffeny