I will survive

Különösen most, az esős, ködös, hűvösebb idő közeledtével könnyedén előfordul bármelyikünkkel, hogy pár napra kidőlünk a sorból. Ledönt minket a lábunkról egy megfázás vagy egy enyhe influenza. Sokan közülünk ilyenkor is hajlamosak bemenni a munkahelyükre és intézni a dolgaikat, mintha minden rendben volna, pedig ez nagy hiba. 
Egy betegséggel a testünk azt is jelzi: lassíts, pihenj, regenerálódj

Mivel én sajnos sokat betegeskedtem az utóbbi időben, gondoltam, ma összeszedek pár tippet nektek és magamnak, amikkel a beteg napokat kicsit jobbá (ne adj' Isten élvezetesebbé) tehetjük, ezzel is elősegítve a gyógyulást. Egyik sem egetrengető ötlet, de talán nem árt néha magunkat is figyelmeztetni a jóra.


1. Ne legyen bűntudatunk!
El kell fogadni, ha néha gyengék vagyunk. Ne gondoljunk arra, mi mindent kellene csinálnunk a munkahelyen és a háztartásban. Ez nem segít. Nehéz belátni, de minden megvár. Vagy ami nem, azt majd elintézik a többiek, hiszen velünk is előfordul, hogy mások helyett dolgozunk, mikor ők betegek - most ők bírjanak ki néhány napot. Arról nem is beszélve, hogy a kollegák sem örülnének, ha orrfolyósan, lázasan, tüsszögve szórnánk a bacikat az irodában.

2. Támogassuk a gyógyulást!
A testünknek energiára van szüksége, hogy harcoljon a betegség ellen. Segítsünk neki. Burkolózzunk vastag plédbe, lábunk ne hűljön ki, derekunkat tartsuk melegen. Igyunk rengeteg folyadékot, együnk gyümölcsöt, szedjünk vitamint és orvosságot (ha kell).



3. Meghitt környezet
Húzzuk fel a kedvenc ágyneműnket, vegyük magunkat körül párnákkal, bújjunk bele egy kényelmes, puha pizsamába, vastag zokniba, tekerjük a nyakunk köré kedvenc sálunkat. Tegyük az ágy mellé kedvenc illatgyertyánkat (arra azért vigyázzunk, hogy ne aludjunk el, amíg ég!), és egy csokor friss virágot, ha épp van otthon.




4. Hidratáljunk!
A mézes-citromos kamilla- és mentatea és a forró húsleves pont ezekre a napokra való! (Érdemes mindig tartani a fagyasztóban húslevest (3-4 decis adagokban lefagyasztva), nem csak főzéshez, de betegség esetén is jól jön.) Én egyébként is sok vizet iszom, sőt, a jófajta teát sem vetem meg, így ilyenkor nem kell külön emlékeztetni magam a folyadékpótlásra.

  
5. Pihenjünk!
Reggeli után azonnal irány vissza az ágyba! A nappali kanapé most nem ideális a pihenésre. Nincs okunk fent maradni, annál is inkább, mert akkor még a végén belefogunk valamibe (jaj, csak gyorsan berakok egy mosást!), és ez (akármilyen apróság is) most tilos.


6. Kényeztessük magunkat!
Ha nincs lázunk, vegyünk egy illatos habfürdőt, tegyünk fel közben egy arcpakolást, a végén kenjük be a magunkat tápláló arckrémmel és testápolóval (az én bőröm a legkisebb betegséget is nagyon megsínyli), és a szánkat is egy finom balzsammal (Carmex rulez!).
  
7. Az agyunk is kapjon szabadnapot
Ne csak testileg, szellemileg se erőltessük meg magunkat. Olvassunk romantikus regényt, női magazinokat, nézzük a kedvenc filmünket vagy pár részt a kedvenc sorozatunkból, játsszunk a tableten azokkal a játékokkal, amire amúgy sosincs időnk. Csak semmi komolykodás, valószínűleg úgyis bealszunk közben.


8. Rend a lelke...
Akármilyen barátságtalan idő is van odakint, pár óránként nyissunk ablakot néhány percre. Szedjük össze az ágy körül a használt zsebkendőket, vigyük ki a koszos tányért, teáscsészét. Rázzuk fel a párnákat, paplant.
Ha mindenáron szeretnénk még így, betegen valami hasznosat is csinálni, válogassuk ki a gyógyszeres fiókból a lejárt gyógyszereket, nézzük át, van-e minden alap-gyógyszerből otthon, írjunk listát, mit kell beszerezni. De aztán irány vissza az ágyba!

9. Bűnös örömök
Mindenkinek vannak gyengéi: jófajta mogyorós csoki, fánk, Starbucks fahéjas csiga, banánturmix, aprósütemény, spagetti, sült krumpli majonézzel... Kényeztessük magunkat azzal, hogy most (bűntudat nélkül!) eszünk ezekből, ha kívánjuk. Nekem mindig jobb kedvem lesz tőle, és beteg napokon ez egyáltalán nem elhanyagolható eredmény.


10. Aludjunk! 
Nem baj, ha délelőtt 11 vagy délután 3 óra van. Ha elnyom az álom, ne kényszerítsük magunkat ébrenlétre. Ameddig jólesik, ameddig "húz az ágy", maradjunk ott. Pár nap, és úgyis ismét magába szippant a mókuskerék, miért ne élveznénk ki a pihenést, amíg lehet és szükséges?

Könnyű, betegségektől mentes telet kívánok, 
üdvözlettel:
Piffeny



Es kann uns alle vorkommen, dass eine leichte Krankheit (Erkältung, Grippe, schwache Viren) uns überfällt. Besonders jetzt, wenn die kalte Jahreszeiten hier sind! Viele Leute gehen auch an diesen Tagen in die Arbeit, obwohl es keine gute Lösung ist. Mit Krankheiten macht uns unsere Körper aufmerksam: wir sollten bremsem, ruhen und Kraft sammeln, weil nicht alles in Ordnung geht. Noch dazu würden sich die Kollegen nicht freuen, wenn wir im Büro niesend und hustend die Bazillen zerstreuen würden.

Leider war ich in den letzten Zeiten oft krank. Deswegen habe ich so gedacht, dass ich einige Tipps zusammensammele, mit denen wir auch die kranken Tage leicht (vielleicht auch schon angenehm) machen können. Natürlich glaube ich nicht, dass ich damit das Rad neu erfunden habe - manchmal müssen wir aber uns auf die einfachen Dingen erinnern.

1. Kein Schuldbewusstsein!
Wir müssen akzeptieren, dass wir manchmal schwach sind. Wir dürfen nicht daran denken, wie viel wir im Büro oder im Haushalt zu tun hätten. Es ist hart einzusehen, aber die Arbeit läuft uns nicht weg. Wir auch arbeiten mehr, wenn die Kollegen krank sind - jetzt sollen auch sie ein paar Tage lang ohne uns aushalten.

2. Die Heilung unterstützen
Unsere Körper braucht jetzt Energie, um gegen die Krankheit kämpfen zu können. Helfen wir dabei! Hüllen wir uns in einen dicken Plaid ein, lassen wir unsere Füße nicht auskühlen, halten wir unser Kreuz warm. Trinken wir viele Flüssigkeit, essen wir viel Obst, nehmen wir Vitamine und Medikamente (wenn nötig).

3. Vetraute Umgebung
Ziehen wir unsere Lieblingsbettwäsche auf, schlüpfen wir in einen warmen, bequemen Pyjama und in dicken Socken hinein. Umgeben wir uns mit Kissen, stellen wir auf den Nachttisch unsere Lieblingskerze (schlafen wir aber nicht ein, bis sie brennt!) und frische Blumen (wenn wir sie zu Hause haben).

4. Hydratisieren
Kamillen- und Minzentee mit Honig und Zitrone, und Fleischsuppe wurden für diesen Tage erfunden. Ich trinke immer viel Wasser und liebe auch guten Tee, also ich muss mich darauf nicht erinnern.

5. Ruhen
Nach dem Frühstück gleich zurück ins Bett! Sofa im Wohnzimmer ist kein idealer Platz jetzt. Wir haben keinen Grund, dort zu bleiben, weil wir dann am Ende etwas (Haus)Arbeit machen werden. Das ist jetzt verboten.

6. Verwöhnen wir uns
Wenn wir kein Fieber haben, nehmen wir ein herrlich duftendes Bad, tragen wir eine Gesichtsmaske auf, dann beschmieren wir uns die Haut mit reicher Creme (meine Haut reagiert leider sehr schlimm auf Krankheiten). Vergessen wir unsere Lippen nicht! (Carmex forever!)

7. Auch unser Gehirn soll Urlaub bekommen
Ruhen wir, und nicht nur körperlich, sondern auch seelisch. Lesen wir romantische Romane, Frauenmagazine, schauen wir unseren Lieblingsfilm oder ein paar Episode einer beliebten Fernsehserie, spielen wir mit Spielen auf unserem Tablet, für die wir nie Zeit haben... Nur ganz lässig, wir werden wahrscheinlich sowieso einschlafen. 

8. Ordnung muss sein...
Egal, wie kalt das Wetter draußen ist, öffnen wir das Fenster regelmäßig. Sammeln wir die schmutzige Taschentücher, die um das Bett herumliegen, bringen wir die benutzten Teller und Tassen in die Küche. Schütteln wir die Kissen und die Bettdecke auf.
Wenn wir unbedingt etwas Nützliches machen möchten, machen wir dann Ordnung im Medizinschränkchen und sortieren wir die Medikamente aus, schreiben wir eine Liste, welche Basic-Arzneimittel wir kaufen müssen. Aber dann zurück ins Bett!

9. Die kleinen Sünden
Wir alle haben Schwäche. Schokolade, Bonbon, Donut, Bananenturmix, Spaghetti, Pommes Frites mit Majonäse.... Verwöhnen wir uns mit diesen Dingen, essen wir sie (aber jetzt ohne Gewissensbiss), wenn wir auf sie Appetit haben. Das macht meine Stimmung immer besser, und es ist ein großer Erfolg, wenn man krank ist. 

10. Schlafen
Egal, ob es 11 Uhr am Vormittag oder 3 Uhr am Nachmittag ist, schlafen wir, wenn es uns wohl tut. Zwingen wir uns nicht, wach zu bleiben. Ein paar Tage, und das Tagesplackerei beginnt wieder - warum sollten wir diese lässige Tage nicht ausnutzen? 

Ich wünsche euch schönen, gesunden Herbst und Winter!
Liebe Grüße:
Piffeny