Forró csokoládé

Nem őrültem meg. Én is tudom, hogy még nincs december, csak augusztus, de már a vége felé járunk (hurrá!). A levegő hűvösebb, főleg esténként, itt az idő, hogy elővegyük a kardigánokat és könnyű sálakat a szekrény mélyéről.

Pár hete azonban Magdival, a Beauty Junkie bloggerével azon sóhajtoztunk egyik posztja alatt a kommentekben, milyen őszi(es) dolgok után áhítozunk a legmelegebb nyárban. Ő megemlítette a forrócsokit (forró csokit? - hogy kell írni?), és ezzel az én fejemben is elültette a gondolatot. Pár nap kellett csak, hogy előszedjem a Stahl Magazin egyik régebbi, téli különszámát, amiben ez a recept szerepelt.


Nekünk eszméletlen módon bejött, karácsony környékén szinte mindennapos kortyolnivaló volt nálunk. A hozzávalók mennyiségét nézve nem tűnik nagy adagnak, de higgyétek el: elég lesz. Laktató, jó sűrű, krémes, intenzív ízű. Igazi kalóriabomba, egy-két csészényi belőle, és rögtön szükség is lesz a hatalmas, kötött kardigánokra (amikről én ábrándoztam), hogy eltakarja a kilókat, amik felcsusszantak ránk.

Csakhogy van az az idő és lelkiállapot, amikor nem szabad, hogy kalóriatartalom és a pluszkilók veszélye érdekeljen minket. Ezekre az időkre, és főleg Magdinak ajánlom szeretettel ezt a receptet, ami vígasz a léleknek és a testnek is.

Üdvözlettel:
Piffeny


Hozzávalók és elkészítés (2 csészéhez):

3 dl zsíros tej
1 dl habtejszín
        - vagy 4 dl zsíros tej, készült már így is, úgy is, nagy különbséget nem vettem észre
2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 csapott evőkanál barna nádcukor
1 csipet fahéj

A fenti alapanyagokat egy kis lábasban felmelegítjük. Ha a keverék már forró, beletördelünk 5 dkg csokit (lehet tej és ét vegyesen, attól függ, mennyire édesen szeretjük). Szorgalmas kevergetés mellett megvárjuk, hogy a csoki felolvadjon, majd azon forrón csészékbe, poharakba töltjük.
Egy kevés vaníliás porcukorral felverünk 2 dl hideg habtejszínt, és a tetejére tornyozzuk.
Aki igazán ad az élvezetre, az esetleg még egy csipet fahéjjal vagy kakaóporral is megszórja a tetejét. Esetleg.





HOT CHOCOLATE

Danke, ich bin nicht wahnsinnig geworden. Ich weiß ganz genau, dass der Kalender noch August (und nicht Dezember) zeigt. Die Luft ist aber schon kühler, besonders abends, und man kann (endlich!) die Cardigans und leichte Schals aus dem Schrank hervornehmen.

Vor einigen Wochen haben aber eine liebe, ungarische Bloggerin (Magdi) und ich darüber gesprochen, nach welchen Dingen des Herbstes wir uns sehnen - obwohl es noch August ist... Sie hat heiße Schokolade erwähnt, und hat damit mir einen Floh ins Ohr gesetzt. Nach einigen Tagen habe ich das Rezept hervorgenommen, das bei uns vorigen Winter jeden Tag gekocht wurde. 

Diese Schokolade ist ganz herrlich. Dickflüssig, cremig, reich. Eine echte Kalorienbombe - es gibt aber solche Zeiten und Gemütszustände, wenn es uns nicht interessieren darf. Für diese Zeiten empfehle ich dieses Rezept. Es scheint keine große Menge zu sein, es wird aber genug, glaubt mir!

Liebe Grüße:
Piffeny



Zutaten und Vorbereitung (für 2 Tassen):

3 dl Vollmilch

1 dl süße Sahne
     - oder einfach nur 4 dl Vollmilch; ich habe schon beide Varianten probiert, es gibt keinen 
       großen Unterschied
2 gestrichener EL schwarze Kakaopulver
1 gestrichener EL brauner Rohrzucker
eine Priste Zimt 

Die obigen Zutaten in einen kleinen Topf geben und unter Rühren langsam erhitzen. Dann 50 gr Schokolade (bittere und Milchschokolade gemischt, abhängig davon, wie süß ihr es liebt) dazugeben und warten, bis sie geschmolzen und das Ganze cremig ist. 
Anschließend in Tassen füllen. 

2 dl süße Sahne mit Vanillezucker schlagen und damit unser Getränk verzieren.
Wer wirklich auf Genuss gibt, kann noch das Ganze mit einer Prisen Zimt oder Kakaopulver bestäuben. 

Viel Erfolg!