Alba


A macskákhoz való vonzódásom már egészen kicsi koromban világossá vált. A legtöbb állattól félek (kutyák, hüllők, bogarak), a többi iránt közönyös vagyok. A macskákat viszont istenítem. 
Nehéz szavakba önteni ezt a rajongást. Ez is egyike azon érzéseimnek, tulajdonságaimnak, amik miatt hajlamos vagyok hinni a karmában, mert más magyarázatot nem találok rá. Képes vagyok kiszállni az autóból, ha hazafelé jövet az egyik kis utcában egy cicát látok a kerítésen ülni (más kérdés, hogy ő elszalad, mire én odaérek... :-) Valami egyszerűen mágnesként vonz feléjük. Órákig el tudom nézni őket, akkor is, ha csak alszanak. És bár félek a kutyáktól, azért sajnálom őket, ha arról olvasok, hogy bántalmaztak egyet - ellenben ha macskáról olvasom ezt, szuperhőssé szeretnék válni, hogy megbüntessem a tettest. Vámpírrá, Pókemberré, Super-Catwomanné.

3 évvel ezelőtt elég rossz passzban voltam. Volt is oka, meg nem is, előfordul mindenkivel. Akkor már 4 éve nem volt saját cicám, és gyakran nézegettem az interneten különféle gazdikereső weboldalakat. Férjem (aki bár inkább kutyás) sokszor mondta, legyen cicám, ha ennyire akarom. Végül 3 évvel ezelőtt, pont a mai napon egy Budapest környéki állatmenhelyen kötöttünk ki. Volt ott rengeteg macska, szép, egészséges állatok, kellették magukat, hogy őket válasszuk. Cirmos, fekete, vörös, mindenféle.

És volt egy hófehér cica, elkülönítve a többitől. A 30 fokos nyárban egy 40 fokra forrósodott fém konténerben karanténba zárva, mert a szeme beteg volt. Csontsovány, kedvetlen, egy helyben gubbasztott, látszott rajta, hogy feladta már.
Nem tudtuk, hány éves, honnan jött, mi a baja.
Naná, hogy nekem ő kellett.




Hosszú hónapok alatt, rengeteg orvosi kezelés és kitartó szeretet árán sikerült a szemét meggyógyítani (hála Dr. Szűcs Zsuzsanna állatszemész szakorvosnak), a 2,5 kilós kis testet 5 kilósra hízlalni, visszaadni az életkedvét és a hitét a jóban és az emberekben. Körülbelül fél évig tartott, mire beilleszkedett és elkezdett bízni bennünk és úgy viselkedni, mint egy "normális" macska. Nagyon hosszú idő, és nagyon tanulságos folyamat volt.




Azóta viszont nap mint nap őrületes ragaszkodással és feltétlen szeretettel hálálja meg, amit érte tettünk. Szomorúan néz utánunk, ha elmegyünk itthonról, de fut elénk és boldogan hempereg, amikor hazaérünk. Mindig a közelünkben akar lenni, a sarkunkban van, jön utánunk szobáról szobára, és amint leülünk, ugrik az ölünkbe és hangos, elégedett dorombolásba kezd. Kis zsarnok lett, de egy percig nem bánom. Selyempuha bundájával és hatalmas zöld szemeivel meghódít mindenkit. 




Emberek vagyunk, korlátozott lehetőségekkel. Nem tudunk a világ összes nyomorán segíteni, és minden, a mienkénél gyengébb életet megmenteni. De egyet-egyet igen, és ez nagyon felemelő érzés. Ajánlom mindenkinek, nem is szólva arról, hogy -szeretetben- busásan megtérül a dolog.

Ma 3 éve, hogy Alba velünk van. Számunkra ez a nap az ő születésnapja, Sheba-tortával, extra sok játékkal és új cicabútorral.

Isten éltessen, kis barátom! Legyél még nagyon sokáig velünk!


 


Dass ich Katzen besonders liebe, war ganz klar, als ich noch ein kleines Kind war. Vor den meisten Tieren habe ich Angst (Käfer, Hunde, Reptilien), gegen die anderen bin ich gleichgültig, ich himmel aber Katzen an. Es ist sehr schwer, diese Begeisterung mit Wörtern genau auszudrücken und zu erklären. Es ist ein Gefühl, tief in meinem Herz, wegen dem ich neige, an Karma zu glauben.

Vor 3 Jahren hatte ich eine sehr schwere Periode in meinem Leben. Wir hatten verschiedene Probleme und ich war oft traurig. Dann hatte ich schon seit 4 Jahren keine eigene Katze mehr, und ich habe im Internet sehr oft Webseiten besucht, wo verlassene, verwaiste (und oft kranke, misshandelte) Katzen ein neues, warmes Zuhause gesucht haben. Mein Mann (der eher eine Hund Person ist) hat gesagt, dass wir eine Katzen haben sollten, wenn ich mich danach so sehr sehne. Und genau vor 3 Jahren, an diesem schönen Tag sind wir in einem Tierheim am Rande der Stadt auf eine Katze gestoßen. Es gab dort viele anderen, die schön, groß und gesund waren: schwarze, rote, gefleckte, sie waren lebhaft und spielerisch, und sie alle haben zu gefallen gesucht.

Und es gab dort auch einen weißen Kater, von den anderen separiert, in einem heißen Container unter Quarantänte, weil seine Augen krank waren. Niemand wollte ihn nach Hause bringen. Er war nur Haut und Knochen, traurig, verzagt, man konnte sehen, dass er die Hoffnung schon aufgegeben hat. Er hat nicht einmal uns geblickt, nur vor sich hingestarrt. 

Natürlich wollte ich IHN haben. 

In vielen, langen Monaten ist es gelungen, seine Äuglein zu heilen, den kleinen Körper zu mästen, seinen Lebensmut und Glaube an den Menschen zurückzugeben. Es brauchte viel Geduld, Ausdauer und Liebe - es hat sich aber gelohnt! Erst nach 6 Monaten hat er sich in unsere kleine Familie eingefügt und uns vertraut und sich so benommen, wie eine "normale" Katze. Lange, aber lehrreiche Periode war es. 

Heute ist er schon ein kleiner Terrorist. Er muss immer im Mittelpunkt sein, folgt uns überall in der Wohnung, und wenn wir uns setzen, springt er schon auf unseren Schoß auf und beginnt laut zu schnurren. Morgens ist Streicheln wichtiger für ihn, als Futter. Er gibt uns so viele Liebe und Dank, die ich mir nie vorstellen könnte. Mit seinen riesengroßen, grünen Augen und weißem, seidenweichem Fell erobert er alle, die zu uns zu Besuch kommen. 

Wir sind Menschen, mit begrenzten Möglichkeiten. Alle Probleme und Elend der Welt können wir nicht lösen, alle Leben (die kleiner und schwacher sind, als unsere) können wir nicht retten. Aber wenn es uns gelingt, nur einigen zu helfen, dann haben wir etwas wirklich Gutes getan, und es ist ein erhebendes Gefühl. 

An diesem Tag feiern wir den Geburtstag von Alba, mit viel Spaß, Spielen und mit einer Sheba-Torte. Heute ist er 3 Jahre alt, weil wir glauben, dass er am 02. August 2011. wieder geboren wurde. 

Herzlichen Glückwunsch, mein kleiner Freund. 
Sei noch sehr lange mit uns!